Grand Prix D'Horlogerie De Genéve 2023
A 2023-as Genfi Órásművészet Nagydíja (GPHG) az órás szakma OSCAR-ja, gyakorlatilag az órásipar legkiemelkedőbb évente megrendezett díjátadó eseménye. Az összes kategória bejelentésre került, beleértve a rendkívül vágyott Aiguille d'Or-t is, az esemény legmagasabb elismerését.
A GPHG a legjobb bemutatkozási lehetőség az óraipar legjobb és legkiemelkedőbb darabjainak, mindamellett, hogy számos fontos és befolyásos, sőt meghatározó óragyártó nem vesz rajta részt. A nevezettek listáján is észrevehető, hogy például a ROLEX, illetve a SWATCH GROUP és számos RICHEMONT márka órája nem szerepelt a versenyben. Ugyanakkor a GPHG az egyike annak a kevés eseménynek, amely képes összehozni az óraipar különböző szegmenseit minden évben – az óráktól kezdve az ékszerekig – a svájci óragyártás ünneplésére.
AZ IDEI GYŐZTESEK
AIGUILLE d'OR Grand Prix
Az első díj az Aiguille d'Or, ami gyakorlatilag a GPHG fődíjja. Idén az AUDEMARS PIGUET Code 11.59 Universelle RD#4 nyerte el. Ez egy ultra-komplikált óra 23 komplikációval, ami többek között egy Grand Sonnerie ismétlőórás szerkezet, egy öröknaptáras flyback chronograph és flying tourbillon is egyben. Lenyűgöző kombinációja annak a kutatás-fejlesztésnek, amit az AP-től láthattunk már 2015 óta, amikor bevezették az RD#1-et, ami a márka valaha készült legkomplikáltabb órája.
Az új modell 4 variációban jelenik meg. Az mindegyike fekete aligátor szíjjal van felszerelve, és pluszba egy további fekete texturált gumibevonatú borjúbőr szíjjal érkezik a sportos elegancia jegyében. A képen látható szkeletonizált változat ára: 1,6 millió svájci frank, azaz mintegy 600-630.000.000 forint.
LADIES Watch Prize
A női órák győztese a nagyszerű PIAGET márka türkiz kék számlappal tündöklő rózsaarany újdonsága a Hidden Treasures lett.
Ez az óra gyakorlatilag a 60-as és 70-es évek karperecóráinak az újraértelmezése. A jellegzetes ovális óralapot az arany karkötő félig elrejti, mintha az kinőne a tokból és az azt díszítő óralapról. A karkötő rész különböző mintákkal és textúrákkal lett kézzel gravírozva, kiemelve a Piaget művészi gravírozás terén szerzett szakértelmét és elkötelezettségét a Métiers d'Or iránt. A zafírkövekkel ékesített óracsodát kvarc szerkezettel szállítják és mintegy 65 millió forintért rendelhető meg.
LADIES COMPLICATION Watch Prize
A DIOR MONTRES Grand Soir elnevezésű kreatív mechanikus komplikációja elmeséli a Dior Ház születésének történetét. Miszerint Párizs utcáit járva az alapító talált egy csillagot a földön, egy ikonikus szerencsehozó amulettet, amely elvezette őt az úton, hogy létrehozza divatházát a Montaigne 30 szám alatt.
A Grand Soir Etoile de Monsieur Dior animációival ábrázolja ezt a varázslatos történetet. A számlap, álomszerű jelenetként úgy bontakozik ki, mint egy kis színház. A különböző rétegek mélységet érzetet és varázslatot teremtenek, és egy éjszakai sétára invitálnak minket. Ez az óra egy 44 millió forintos meghívás az álmodozásra és a belépésre Monsieur Dior fantasztikus és kreatív világába.
JEWELLERY Watch Prize
Bulgari
MEN'S COMPLICATION watch prize
A férfi kategóriában a VOUTILAINEN World Timer szögletes karórája volt idén a befutó.
A 10 darabra limitált órát egy felhúzós mechanikus szerkezet hajtja 60 óra járástartalékkal. A kézzel guillochált számlap antracit színe időtlen hangulatot teremt. A világidő funkció könnyen használható, a korona benyomásával kiválaszthatjuk a várost és az ahhoz tartozó időzónát. A győztes modell darabját 80 millió forintért kínálja a gyártó.
CHRONOGRAPH Watch Prize
Petermann Bédat
A határozottan kortárs tervezésű Chronographe Rattrapante óratokja platinából készült közel 39mm-es méretben. A felhúzós mechanikus szerkezet járástartaléka 42 óra. A 10db-os limitációban készülő luxus óra fogyasztói ára 243.000 CHF, vagyis közel 100 millió forint.
SPORT Watch Prize
Tudor
A kategória győztes Pelagos 39 titán tokkal és csattal érkezik. A nevében is jelzett 39mm-es tokátmérő ugyan megegyezik a az előbb említett modellével, az ár teljesen máshova lett pozícionálva, ugyanis egy picit több, mint másfél millió forintért már birtokba is vehetjük, a javasolt bolti ára 4.400 CHF. Az automata szerkezethez a pontosságát bizonyító chronometer tanúsítványt is kapunk, a a járástartaléka pedig 70h. A megjelenése letisztult és klasszikus (pl. Mathey-Tissot Vintage), nincs benne semmi új és meglepő, de sokan éppen ezért fogják szeretni.
CHALLENGE Watch Prize
Raymond Weil
A Millésime Automatic Small Seconds szintén 39-es (39,5mm) tokátmérővel készül és klasszikus eleganciát és vintage életérzést sugároz. A hajtást illetően egy 38 óra járástartalékos automatát választottak kis másodperces megoldással. A óra tokozása az árának megfelelően (1.895 CHF) nemesacélból készült, szíjnak pedig a számlaphoz színéhez jól illeszkedő szürke bőrszíjat párosított a gyártó.
ICONIC Watch Prize
Ulysse Nardin
Egy régi kedvencünk tovább fejlesztett változata a Freak ONE az Ulysse Nardin le locle-i műhelyéből érkezett és nyerte meg a 2023-as arany érmet az "ikonikus modell" kategóriában. Az első Freak modell 2001-ben készült és még mindig lenyűgöz mindenkit. A koncepció lényege, hogy a gyártó egy olyan modellt akart létrehozni, ami mindent elénk tár, de számlap, mutató és korona nélkül. Furcsán hangzik, de sikerült nagyot alkotniuk. A rózsaarany titán tokba ágyazott látványos szerkezet járástartaléka 90 óra. Az ára pedig 65.000 Svájci Frank.
TOURBILLON Watch Prize
Laurent Ferrier
CHRONOMETRY Watch Prize
Ferdinand Berthoud
CALENDAR AND ASTRONOMY Watch Prize
Bovet 1822
MECHANICAL CLOCK Prize
L'Epée 1839
INNOVATION Watch Prize
Hautlence
PETITE AIGUILLE Watch Prize
Christopher Ward London
ARTISTIC CRAFTS Watch Prize
Ebben a speciális kategóriában szintén a PIAGET vitte el a pálmát az Altiplano Métiers D'art Undulata mesterművével.
A zöld és kék árnyalatok finoman keverednek egy hipnotikus örvényléssé, amit a francia művész, Rose Saneuil, hozott létre. Egy miniatűr marquetry-t alkotott, ami térrel, textúrával és színekkel teli. Ábrázolása a Piaget tourbillon szerkezete előtt tiszteleg. Az óra fehér aranyból készült gyémántok díszítéssel 8 darabos limitációval. A számlapon lévő kreáció elkészítése óriási türelmet igényelt, mivel a végtelenül vékony anyagok egymáshoz való tökéletes illesztése több, mint 44 óráig tartott minden egyes számlap esetében. Igen, ez már valódi művészet minden tekintetben.
#gphg #watches #winners #swiss #maison #brands