Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kat érintő irányelv értelmében.

Mi alapján válasszunk órát?

Mi alapján válasszunk órát?


Svájci vagy divat? Fémcsatos vagy bőrszíjas? Kvarc vagy automata?


MI ALAPJÁN VÁLASSZUNK ÓRÁT?


Ma teljesen mások az elvárások egy karórával szemben és szignifikánsan megváltoztak az óraviselési szokások is néhány évtizeddel ezelőtti időszakhoz képest. Dédszüleink számára sokáig kiváltságnak számított órát viselni, hiszen fiatalkorukban még szinte csak zsebórák léteztek és az is igazi kuriózum volt. Nagyszüleink már szerencsésebbek voltak, de alapvetően időmérésre használták az óráikat. Szüleink már sok esetben viseletként is hordtak vagy hordanak karórát és a 80-as évek óta nem volt már különösebb kihívás olcsón hozzájutni egy tűpontos kvarcórához. A 2020-as években pedig inkább a divaté, mint a funkcionalitásé a főszerep. Színre-színt, avagy a kék szettünkhöz kék színű órát, a piroshoz pedig pirosat. Sokunknak akár 5-7 vagy 20db órája is van a gardróbjában. Sokkal inkább ékszerként, mint „időmérőeszközként” jelenik meg az óra a kiegészítőink között. Ettől függetlenül persze, fontos, hogy jó minőségű, megbízható és persze azért pontos is legyen.

Nézzük, milyen szempontokat érdemes leginkább figyelembe venni leendő karóránk kiválasztásakor!

ELŐSZŐR IS TALÁLD MEG A SZÁMODRA MEGFELELŐ ÓRA TÍPUST!

Az órákat többféleképpen is kategorizálhatjuk.  Az egyik ilyen, hogy Svájci vagy Divat órát szeretnénk? Ez a kategorizálás minőségi igényünk és anyagi lehetőségeink alapján szűri meg a kínálatot.
A legrangosabb és tradicionálisabb gyártók szinte mind svájciak, ezért ők az órásvilág meghatározói és irányítói. Ezért megfigyelhető, hogy minden új motívum vagy forma, ami a divatórák világában az új kollekcióban megjelenik, arra általában valamelyik svájci presztízs gyártó néhány évvel előbb megjelent vagy akár egy egészen régi és időközben ikonná vált modellje van hatással. A svájci óra ára ennek megfelelően magasabb fekvésű, de ez természetesen a minőségben is kézelfoghatóan jelentkezik. A nem svájci gyártók, vagyis divatórák esetében a recept egészen egyszerű: olcsó és egyszerű kínai vagy japán szerkezet, minél olcsóbb anyaghasználattal, egy népszerű divat brand nevével logózva, Kínában legyártva. Ez márkától függetlenül így van, teljesen mindegy, hogy Police, Fossil, BOSS, Armani, Tommy Hilfiger, Bigotti Milano vagy akár Michael Kors van-e a számlapra írva.

Divatórák közül általában 20-60 ezer forintos árkategóriában válogathatsz, persze itt is jelennek meg túlárazott, akár 100.000 forinton túli termékek is. Erről szakmai szempontok alapján lebeszélnénk mindenkit, hiszen abban az árkategóriában már jó minőségű órát is lehet kapni, ráadásul egy igazi óragyártó kínálatából.
A svájci órák világa ugyanis teljesen másról szól. Itt a minőségi anyagfelhasználás és a svájci gyártás határozza meg elsődlegesen a kínálatot már belépő szinten is. Az induló ár pedig nagyságrendileg 60.000 Ft és 300.000 Ft közötti ár-sávban található és mint ahogy a számokból látszik árban van némi átfedés. Viszont itt már hypo-allergén nemesacél óratokot kapunk minden esetben, karcálló zafírüveggel, valódi  bőr szíjakkal, svájci szerkezettel és akár 3 év garanciával. A középkategória versenyzői nagyjából a 300.000 és 1 millió Ft közötti ársávban találhatóak, a felső kategóriás modellek pedig 3.000 Euró fölött kezdődnek, amíg a prémium órákról pedig csak 10.000 eurón túl beszélhetünk.

Az órákat persze nem csak az ára, minősége és származása alapján kategorizálhatjuk, hanem működése és számlapja vagyis alapvetően a megjelenése alapján is. Van aki kizárólag a hagyományos analóg órákat szereti óra és percmutatókkal a számlapon és van aki számára az a fontos, hogy digitális legyen mindenképpen a kijelző. Az úgynevezett ana-digi karórák pedig a kettő technológia ötvözetéből jönnek létre és ritkább típusok közé tartoznak. Digitális órákon belül ma már nem szabad megfeledkeznünk az okosórákról sem, melyek a tényleges időjelzésen túl számos extra funkciót kínálnak, sokszor fókuszba helyezve a fitness vagy élettani funkciókat is. Persze az okosóra inkább egy elektronikai kiegészítő eszköz, mintsem igazi óra. Sajnos hamar lemerülnek, speciális töltő kell hozzájuk, amik plusz terhe ró a viselőjére, ezért leginkább sportoláshoz használjuk őket. Anyaguk leggyakrabban plasztik, ami a kis súlya miatt sportoláshoz rendben van, viszont ékszerként semmiképpen nem állja meg a helyét. Ezért is van az, hogy az okosórákat jellemzően nem is óra-ékszer boltokban találod meg, hanem elektronikai termékekkel foglalkozó üzletekben.

 KVARC VAGY AZ AUTOMATA LEGYEN?

Melyik a jobb? Hát ezt nem lehet megmondani objektíven, hiszen mindenkinek más és más szempont a fontosabb. A kvarc óra az elem cseréjétől a következő elem cseréig funkcionál, akár 2 vagy 3 évig is működik, ami elég hosszú idő. Ezen az intervallumon belül tulajdonképpen nincs feladatod a karórával, így a hétköznapi felhasználók számára jobb választásnak bizonyul. A kézi felhúzós mechanikus óra napi odafigyelést igényel, járástartalékától függően egy vagy két naponta fel kell húzni, ezért elsősorban azoknak ajánlottak ezek, akik kedvencükkel ráérnek naponta foglalkozni.

Gondolnánk ezt előszőr. Viszont, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kvarc, ha lemerül el kell mennünk az óráshoz. Mi otthon ugye nem tehetünk vele semmit, már csak a megbontás miatti garanciavesztés miatt sem, de amúgy is le beszélnénk mindenkit az házi elemcseréről. A mechanikus órák viszont ma már 95%-ban automaták, amiket már nem kell naponta felhúzni, akkor rögtön megváltozik a kép. Egy biztos a kvarc órák elérhetőbb árúak, mint automata társaik és mind emellett pontosabb járásúak is, ez elvitathatatlan. Vagyis akinek a pontosság vagy az ár a legmeghatározóbb szempont az óra kiválasztásánál, annak a kvarc lesz a nyerő. Minden más esetben az automata mechanikus órák egyrészt esztétikusabb megjelenésűek, másrészt sokkal értéktartóbbak kvarc társaiknál. Ezenfelül a környezettudatosság is a mechanikus órák felé billenti a mérleg nyelvét, ha arra gondolunk, hogy ezek az órák sokkal hosszabb élettartamúak és az elem felhasználásunk és zéró lesz, hiszen itt nem a gombelem az energiaforrás. Az automata órák esetében kezünk mozgásából fakadó kinetikus energiát tárolja el a felhúzott rugó és hajtja meg a fogaskerekeket, ami egy abszolút öko-barát megoldás az óramutatók mozgatására.

FÉMCSATTAL VAGY BŐR SZÍJJAL?

Ez attól függ, hogy szereted hordani és főként hogy hol szoktad hordani? A fém csatok sokkal tartósabbak, gyakorlatilag túlélik az órát, viszont van akit zavar a súlya vagy kardinális megjelenése a csuklóján. A bőrszíjakat használattól függően 1-3 évente cserélni kell, már csak a higiéniai szempontok miatt is, viszont nagyon elegáns és kényelmes viselet lehet. A bőrszíjaknál még talán szempont az is, hogy több színt választhatunk és időnként fel tudjuk frissíteni vele az óránkat.

A MÉRET A LÉNYEG?

Az elmúlt 30 évben az órák esetében a folyamatos méretnövekedés volt a trend. A férfi karórák esetében a régi 34-36-ostól eljutottunk egészen 50-52mm-es óriás tokátmérőkig. Az utóbbi néhány évben ez a trend elindult visszafelé és ma már kevésbé divat egy 48-as vagy 50-es óra, ellenben a prémium gyártóknál egyre gyakoribb a 38-40-es méretű újdonságok megjelenése. A sztender férfi méret jelenleg leginkább a 42mm. Női óráknál pedig teljesen vegyes a kép, van aki még a finom, elegáns és kis méretű ékszerórákat keresi és van aki modern nagy átmérőjű tokkal, sőt kifejezetten férfi órákat hord. A méreteknél nem csak a design és a stílus, hanem a csukló mérete is meghatározó lehet, hiszen fontos az is, hogy karóránk kényelmes viselet legyen.

Az oldal tetejére
Árukereső.hu